Budai hegyek

Egy Budapesten élőnek azért jó a Budai hegyekbe menni, mert közel van. Sajnos ezt sokan tudják, ezért tömeg is van az ismertebb és városközeli meg kényelmes sétautakon, ezért meg nem jó oda menni. A megoldás: olyan időben kell menni, amikor a puhány sétálók nem pipiskednek magas sarkú szandálban és vasárnapi ruhácskában a kavicsos, poros utakon.

Télen, amikor minden zúzmarás, vagy kora tavasszal, amikor még épp csak elkezdik a fák bontogatni a rügyeket, és az első kis növények bújtak elő a földből, aztán késő ősszel, amikor már sár is valószínű, lehet fogyasztani a friss erdei levegőt, meg gyűjtögetni a tobozokat, makkot, egyéb terméseket, és ha már dércsípte, csipegetni a kökényt, somot vagy csipkebogyót. Terméseket _csak_a_földről_ szedjünk! Figyeljünk az erő hangjaira, csendjére, neszeire.

Tavasszal hatalmas változást láthatunk, ha olyankor megyünk, amikor süt a nap, és már kibomlottak az első rügyek, virágok. Az Odvas keltike egész mezőket képes alkotni, mézédes illata már messziről csalogat. Ne szedjünk belőle, vázában nem bírja sokáig, csak 1-2 napig. Inkább csak élvezzük a színeket és illatokat, meg hallgassuk a madarakat. Óriási hangverseny van, most mindenki meg akarja mutatni a többinek.

Ősszel készüljünk sárra, vízre, azaz vízálló kabát, váltócipő ajánlott, megfelelő öltözékben aztán akár árkon-bokron át is csatangolhatunk. Ha tiszta idő van, érdemes olyan helyre menni, ahonnan kilátás is van, gyönyörködhetünk a színes lombokban.

Nyáron viszont az erdőben is kánikula tud lenni, csalódhat, aki oda próbál menekülni.