Érdekes már az arborétum története is: József nádor tulajdonában volt az uradalom, a csak fényképeken megmaradt kastély gyönyörű lehetett – a főbejárat oszlopai és egy falrészlet maradt meg (a többi leégett a háború végén), és néhány melléképület romjai. A XIX. században divattá vált a különleges növények gyűjtése, meghonosítása, pálmaházakat és állatkerteket is építettek.

Az Alcsúti arborétum gyűjteménye sok más kert alapjául is szolgált, az itt dolgozó kiváló kertészek munkájának köszönhetően rengeteg növényfaj élt/ él itt. Sajnos a hazai arborétumok többségéhez hasonlóan ez is nagyon rossz állapotban van.

A rozsdás, düledező kovácsoltvas kerítés már a bejáratnál sejteti a hajdanvolt szépséget. Az úton elindulva egy hatalmas paltánt kell megkerülni, a törzse kb. 3 m átmérőjű lehet. Szép formájú ezüst- és lucfenyők, rengeteg fajta bokor között kanyarog a sétaút. Egyszercsak egy tóhoz érünk, kedves fahidakon lehet átkelni a kis szigetre. A parton hatalmas mocsárciprusok állnak, a víz szélén mindenfelé a jellegzetes "gyökérbabák", léggyökereik láthatók, egy részen olyan szabályos távolságra és vonalban állnak egymás mellett, mintha egy alacsony kerítés tartóoszlopai lennének. A sűrű lombok között átszökő napsugarak csodásan csillognak a víz felületén.
A patak lustán folydogál a fák alatt, néhol kiszélesedve, a vízfelszín avarral borítva, hogy a félhomályban szinte nem is látszik a víz a levelek alatt.
Továbbmenve gyönyörű bükkök, nyírek, platánok, tiszafák között sétálunk. A hőség még a hatalmas fák árnyékában is érezhető.

Egy ligetben furcsa formájú medencét találunk, sajnos víz helyett csak száraz avar és gyom van benne, a környezete is elhanyagolt.

A nagyobb tisztásokat szabályos alakú, hatalmas fenyők övezik: óriási tuják, borókák, vörösfenyők. Némelyik tujafaj láthatóan kitűnően érzi magát, szövevényes bozóttá fejlődött.

A kastély romjai egy kis dombon láthatók, előtte lankás gyep, ahol szinte remeg a forró levegő a szöcskék reszelős cirpelésétől. Hajdan itt csodás virágoskert volt sövénnyel és egynyári virágokkal...
A romok oldalában egy ápolt sírhely látható, a lombok árnyékában magas márványkereszt - mintha a palota emléke is volna.
Az elpusztult épület vonalait fiatal tuják, borókák jelzik.

Hátrább elvadult bozótban lehet bukdácsolni, egészen az arborétum kerítéséig, visszafelé sétálva megtaláljuk az állatkert maradványait: medveketreceket a bokrok mélyén.

Az erdőből kijőve megint a patakhoz érünk, szép liget mellett csordogál. A tisztáson padok állnak, föléjük nyírfalomb hajlik kecsesen. A hatalmas platánok levelei között átszűrődő fény csodálatos szürkészöld félhomályt varázsol körénk. A patakon itt kőhíd vezet át, szépen faragott oszlopokkal és kovácsoltvas ráccsal. Nemsokára visszaérünk a bejárathoz.

Kevés látogatóval találkoztunk, meg néhány kertésszel.

Szomorúan állapítottam meg ismét magamban, milyen kár, hogy nem fordítanak több pénzt a csodálatos arborétumok fenntartására.
Igaz, hogy ha népszerűbb volna ez az arborétum, több látogatót vonzana, veszítene a szépségéből is.

2000. augusztus