 |
Agostyáni
Arborétum
(Komárom-Esztergom megye) |
Agostyáni Arborétum (Komárom-Esztergom
megye)
Ez egy furcsa arborétum. Nincs
romantikus történet a keletkezéséről, a helyszín se túlzottan az. Ez persze
nem azt jelenti, hogy ne volna gyönyörű, ráadásul össze lehet kötni egy
Tata-látogatással, mert közel van a városhoz.
És persze a Gerecsén át kell megközelíteni, ami már önmagában is élmény.
Az erdőben lassan kell haladni, rádiót, kikapcsolni és hallgatni a madarakat
meg a természet zajait.
Az arborétum fagazdasági-kísérleti
céllal épült. Az 50-es években kezdték a telepítést, csemetekertként üzemelt
az első időkben, és a gyorsan növő, olcsón termeszthető fafajták kísérletezése
is feladata volt.
Szerencsére később esztétikai értékét is felismerték, és ilyen szempontokat
is figyelembe véve folytatták a telepítést.
A bejáratnál népies faragott
tábla áll, rajta a tulajdonos-fenntartó nevével meg nyitvatartási idővel.
A kapun túl impozáns tujafalak között lehet sétálni egy tisztásig. Jobbra
hatalmas atlasz-cédrusok állnak, szürkészöld lombjuk, kecses leveleik
és tobozaik gyönyörködtetnek. Dimbes-dombos ösvényeken lehet bejárni az
arborétumot, részenként változó növényvilágot találunk.
A nyírfák és fenyők együttese csodás színvilágú, érdemes az ágak rendszerét
is alaposan megfigyelni, illetve az aljnövényzetet. Nagyon szép tud lenni,
ahogy a Nap átsüt a nyírfák lombján, ezt is lehet nézegetni percekig.
A tervezett ültetésnek, telepítésnek köszönhetően a fenyők elég távol
állnak egymástól ahhoz, hogy szép formájuk legyen egyenként is. A tisztások
szélén elszórva sok fenyő-, tuja- és borókafajtát találunk.
A Bocsátó patak táplálta tó partján is gyönyörű tuják és fenyők állnak.
Sok cserje is él az arborétumban, lombhullatók és örökzöldek egyaránt,
de a legjelentősebb számban mégis fenyőfélék.
Itt is nyitott szemmel, az apróságokra is figyelve kell sétálni, különben
rengeteg érdekes és szép növényt, részletet nem veszünk észre.
Szerencsére itt sincs túl sok
látogató, így nagyon kellemes, "lélekfrissítő" sétát lehet tenni
az arborétumban.
|